Igaza volt Freudnak?Családunk befolyása a párkapcsolatainkra

Juhász Lilla Kornélia
2021.04.26.

Vajon Freudnak igaza volt? Olyan férfit keresünk, mint az apánk, vagy olyan nőt, mint az anyánk? Amit otthon látunk, azt később mi is úgy fogjuk csinálni, vagy esetleg a genetika befolyásol a párválasztásban? A kutatások alapján, gyakran a feleség jobban hasonlít a férfi édesanyjára, mint magára a férjre. József Attila sorai összefoglalják a lényeget: „Caca, benned… találkozom a Mamával.”

Az otthoni példák

Mindannyian szeretnénk tartozni valakihez, ez alapvető emberi szükségleteink egyike. Mindannyian magunkkal cipeljük gyermekkorunk hozadékait. Távolinak hathat ez a két megállapítás, mégis összefüggésben állnak egymással. A legtöbben ismerjük Freud elképzelését arról, hogy az ellenkező nemű szülőnkhöz hasonló párt keresünk (Napier, 2000). A megállapítás a saját korában rendkívül szokatlan volt, de gyakran még ma is meglepődést vált ki. A pszichológia mai állása szerint azonban tudjuk, hogy az otthoni környezetben látott példák nem csak mindennapi viselkedésünkre vannak befolyással, de párválasztásunkra, sőt arra is, hogyan viselkedünk egy párkapcsolatban (Bereczkei és mtsai, 2002). Szüleink számos viselkedési formáját, attitűdjét önkéntelenül elsajátítjuk, hogy ezzel magunkra vegyünk egy szemüveget, amelyen keresztül figyeljük a másik nem tagjait, a szüleinkre emlékeztető tulajdonságok után kutatva (Napier, 2000).

 A családi minta

A családunkat nem választhatjuk meg, hiába van ránk döntő befolyással. Minden család másképpen működik, és mindegyik egy viselkedési mintát ad a gyermeknek örökül.

De hogyan teszik ezt? A gyermek az interakciók mentén öntudatlanul építi fel az elképzelését arról, hogyan kell „működni” a világban (Szilágyi, 1976). Általában a gyermek azonosul a szülei igényeivel, attitűdjeivel, szokásaival, majd sajátjait is ezek mentén alakítja (Szilágyi, 1976). Azonban az is előfordulhat, hogy azt érzi, a szülei nem megfelelően nevelték, nem elégedett az átadott értékekkel. Ekkor ellenazonosulás következik be, tehát pontosan az ellenkezőjét teszi és képviseli annak, amit a szüleitől látott (Lukács, 2012). Tehát, ha egy jól működő családban voltunk gyermekek, valószínűleg elégedettek leszünk és követni fogjuk a példát, ezzel szemben, ha nem éreztük kielégítőnek a családi életünket, valószínűleg ellenazonosulunk és eltávolodunk a mintától (Lukács, 2012).

„Hasonló hasonlót vonz”

A párválasztást azonban nem csak a szülői minták, de saját személyiségünk is befolyásolja. A kettő egymásra hatásának következtében jön létre a döntés, hogy milyen párt választunk magunk mellé. Ennek mentén tehát, az evolúciós pszichológia tárgyalja a homogámia, vagy másképpen asszortatív párválasztás jelenségét (Gyuris, 2009). Lényege, hogy „hasonló hasonlót vonz” (Gyuris, 2009), tehát olyan párt fogunk magunknak találni, akivel személyiségünk számos aspektusban megegyezik egymással. Erre a szakirodalom kétféle magyarázattal szolgál. Az egyik azon a megfigyelésen alapszik, hogy a házastársak genetikai állománya bármely más ember genetikájával összehasonlítva, sok mindenben azonosságokat mutat (Gyuris, 2009), tehát ösztönösen vonzódunk a hozzánk hasonlókhoz.

A másik – amely esetünkben a lényegesebb –, a gyermekkor hatása. A szüleink ismerős tulajdonságait keressük, majd fedezzük fel a párunkban, legyen ez akár külső, akár belső jellemző (Gyuris, 2009). Nagyon gyakori például, hogy a feleség kinézetében jobban hasonlít anyósára, mint férjére (Bereczkei és mtsai, 2002). De ne feledjük el, hogy mi szüleinkkel genetikánkban hasonlatosak vagyunk, ezért egyszerre hasonlít párunk szüleinkre is és ránk is.  

Elhamarkodott gyereket tervezni az első héten?

Ezek alapján, igaza volt Freudnak, hogy a szüleinket keressük a párunkban? Elképzelhető. De nem azért, amiért a rossz nyelvek mondják, nem akarunk incesztust elkövetni a tudattalanban elfojtott feszültségek miatt. Ennél sokkal logikusabb és elfogadhatóbb a magyarázat.

Ismét lépjünk vissza az evolúciós pszichológia megnyugtató talajára. Közismert, hogy párunk megválasztásakor – tudattalanul érzékelve az árulkodó jegyeket – azt is figyelembe vesszük, milyen esély van arra, hogy életképes utódot tudunk együtt nemzeni, szakkifejezéssel élve, a szaporodási potenciálját is értékeljük (Buss, 1992). Elhamarkodottnak tűnik gyerekeket tervezni az első héten, de az evolúció már csak ilyen. Biztosra megy.

Az arányosságra törekszünk, egy optimális egyensúly megtalálására, a beltenyészet és a kültenyészet között (Gyuris, 2009). Beltenyészetnek hívjuk az azonos csoporthoz (például család, kisebb közösség) tartozó egyének közötti szaporodást, míg kültenyészetnek azt nevezzük, amikor eltérő csoporthoz tartozó egyének szaporodnak egymással. Az előbbi előnye, hogy utódaink nagyobb eséllyel öröklik az evolúciós szempontból „jó” géneket, míg az utóbbi előnye, hogy genetikai változatosságot biztosít, amivel nő az ellenállóképesség (Gyuris, 2009). Ennek evolúciós haszna van: maradjon meg, ami jó, de frissüljön is, hiszen a vérfertőzés kerülendő, változatosság kell (Gyuris, 2009). Családunktól hozott génjeinket tehát igyekszünk egyszerre megtartani és frissíteni.

Freudnak tehát valóban igaza volt

A pszichoanalízis atyja úgy néz ki, ebben nem tévedett. Általánosságban elmondható, hogy olyan emberbe szeretünk bele, aki a szüleinktől tudattalanul elsajátított mintának megfelel. Tehát olyanba, aki hasonlít szüleinkre kinézetében, tulajdonságaiban, szokásaiban, értékrendjében stb. De nem csak tanult mintáinkat vesszük figyelembe, ennél sokkal komolyabban is megvizsgáljuk választásunk helyességét. Olyan partnert választunk, akinek genetikája optimális egyensúlyban van a miénkkel, ezzel biztosítva az életképes utódot.  Ez a genetikai hasonlóság azzal is jár, hogy a kedvesünk nem csak szüleinkkel, de velünk is hasonlatos lesz, számos személyiségjegyünkben megegyezünk egymással, hasonló módon látjuk a világot.

Cikkemben csak az azonosulás – ellenazonosulás útját taglalom, azonban természetesen nem ennyire korlátozottak a lehetőségeink. Kellő tudatossággal és önismereti munkával a saját utunkat járhatjuk. Egyedül vagy párunkkal közösen kiválaszthatjuk, hogy mi az a viselkedési forma, ami illik hozzánk, és mi az, amit el szeretnénk hagyni (Lukács, 2012).

Látni kell azonban, hogy minták és evolúció ide vagy oda, de a szerelem bonyolultabb, mint a tudomány.

Címkék: párkapcsolat, családi minták, homogámia

Források: 

Bereczkei, T., Gyuris, P., Köves, P., & Bernath, L. (2002). Homogamy, genetic similarity, and imprinting; parental influence on mate choice preferences. Personality and Individual Differences 33. 677- 690.

Buss, D. M. (1992). Mate preference mechanisms: Consequences for partner choice and intrasexual competition. In: Barkow, J., Cosmides, L., & Tooby, J. (Eds), The adapted Mind: Evolutionary Psychology and the Generation of Culture (249- 266). New York: Oxford University Press.

Gyuris, P. (2009). Homogámia és/vagy szexuális imprinting a párválasztásban. – Rivális párválasztási mechanizmusok tesztelése az evolúciós pszichológiában. Doktori (ph.d) értekezés. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Doktori Iskola Evolúciós- és kognitív pszichológia program.  

Keller M. C., Thiessen D., & Young R. K. (1996). Mate assortment in dating and married couples. Personality and Individual Differences, 21(2), 217-221.

Napier, A. Y. (2000). A törékeny kapcsolat. Animula Kiadó, Budapest.

Szilágyi, V. (1978). Pszichoszexuális fejlődés - Párválasztási szocializáció. Tankönyvkiadó, Budapest.

Vecsei H. M. (2020). Mondjad, Atikám! – szabad kompozíció József Attila életére. Felelős kiadó: Vecsei H. Miklós, Budapest.

Lukács, D. (2012). Hogy állna rajtunk a nagyszülők ruhája…? – A transzgenerációs hatás.

http://lukacsdenes.hu/PDF/transzgeneracios-hatas.pdf  (Letöltve: 2020.12.09)

Képek forrásai:

1.      https://www.pexels.com (hozzáférve: 2021. 04. 26.)

2.      https://www.pexels.com (hozzáférve: 2021. 04. 26.)

3.      https://www.pexels.com (hozzáférve: 2021. 04. 26.)

4.      https://flickr.com/  (hozzáférve: 2021. 04. 26.)

5.      https://flickr.com/ (hozzáférve: 2021. 04. 26.)