Miért legyen velünk Harry Potter a karanténban (is)?

 Szerző: László Andrea, 2020.04.18.

Ahogy Audrey Hepburn mondta, hogy „Párizs mindig jó ötlet”, mi azt mondjuk, hogy a Harry Potter könyvekkel foglalkozni, de főleg olvasni azokat, mindig jó ötlet. Teljesen véletlenszerű helyzetekben bukkan fel baráti beszélgetések során, a családi vacsoránál, az újságot lapozgatva, csapatépítéseken, iskolai táborokban – tulajdonképpen bárhol. Miért pont a COVID-19 által teremtett helyzetben hanyagolnánk el Harryt és barátait? Alapvetően az olvasás empátianövelő hatásán keresztül vesszük sorra, hogy miért is tudunk most talán még jobban azonosulni a fiúval, aki túlélte.

A Harry Potter és az empátia

Az Ohio Állami Egyetem kutatói (2012) szerint a könyvmolyok érzései, gondolatai, hite hasonlóvá válik a fiktív karakterhez, akiről olvasnak. Ezt a jelenséget tapasztalatátvételnek (azaz experience-takingnek) nevezik. Geoff Kauffman és Lisa Libby (2012) bebizonyították, hogy az egyes szám első személyben íródott történetek megváltoztatják az olvasók személyiségét és világnézetét. Nagyon sok tényező befolyásolja az azonosulás mértékét, de mivel a legtöbb olvasó beleképzeli magát a karakter helyzetébe, ezért kialakul irányába a valós empátia. Már arra vonatkozó kutatásokat is olvashatunk, hogy konkrétan a Harry Potter könyvek olvasása növeli az empátiánkat. Egy kutatócsoport arra kért 34 általános iskolást, hogy töltsenek ki egy bevándorlókkal kapcsolatos kérdőívet, majd J. K. Rowling regényfolyamából heti egy alkalommal 6 hétig kellett részleteket olvasniuk. A kísérleti csoport érzékenyítő részleteket kapott, mint például amikor Malfoy sárvérűnek nevezi Hermionét, míg a kontrollcsoport semleges részleteket olvasott, például Harry első felbukkanása az Abszolúton. A bevándorlókhoz való viszonyulás a vizsgálati csoportban javult egy héttel a kutatás lezárása után. Ugyanez a kutatócsoport felnőtt egyetemistákkal is elvégzett egy hasonló vizsgálatot, csak a homoszexualitás megítélését próbálták javítani. Itt is sikerült alátámasztaniuk a hipotézist. Viszont kevésbé múlt azon, hogy azonosultak a főhőssel, hiszen ez felnőttként nehéz, inkább az az elv lépett érvénybe, hogy elutasították Voldemort, a negatív főhős álláspontját és igyekeztek az ő ideológiájától minél jobban elhatárolódni (Vezalli et al, 2015). Az olvasó egyébiránt akarva-akaratlanul maga is jobban azonosul egyik vagy másik Házzal (Griffendél, Hollóhát, Mardekár, Hugrabug). De útközben rájövünk, hogy nem tulajdonságaink, hanem a tetteink határoznak meg minket, ahogy Hermione is hiába a legokosabb az évfolyamon, mégis a bátrak házába került. Itt fedezhetők fel azok a csoportközi konfliktusok is, amelyekre az empátiakutatásokat alapozták, hiszen a saját csoporton kívüli homogenitás (Linville & Jones, 1980) megjelenik, mindenki egyforma, aki nem közénk tartozik. A különböző identitást erősítő ruhákkal és a kompetitív hozzáállással ezt csak erősítik (Beers & Apple, 2006). Közben viszont az olvasó megtapasztalhatja, ahogy a külső támadás, a közös ellenség megjelenésével a sztereotípiák ellenére a végén mindenki közösen küzd a jó cél érdekében.

Harry és a kötődés

A különböző kötődési mintázatok, amik csecsemőkorban az elsődleges kötődési személy, általában az anya irányába alakulnak ki, és meghatározzák további életünket, is megjelennek a könyvekben, a három jóbarát esetében. A biztonságos kötődés jellemzői a stabilitás, az egészséges önbizalom, az emberekbe vetett hit. Az ellenállóra jellemző a nagymértékű figyelmi szükséglet, a féltékeny természet. Míg az elkerülők legfontosabb jellemzői a bizonytalanság, bizalmatlanság, az érzelmi kapcsolatok mélyítésének kerülése (Ainsworth & Bell, 1970). Ezeket olvasás közben nem tudatosítjuk, de az azonosulás során szerepet kap. Míg Hermione a biztonságos, addig Ron az ellenálló, Harry pedig az elkerülő kötődési mintázat példája. (Goodfriend, 2006).

Harry és a reziliencia

Harry egyik legfontosabb ismertetőjegye, hogy rugalmasan alkalmazkodik a felmerülő, néha váratlan, megdöbbentő helyzetekhez, és ezekre adaptívan reagál. Ez tulajdonképpen a reziliencia folyamata, amikor a negatív környezeti hatások ellenére pozitív adaptálódás, kedvező fejlődési irány mutatkozik meg (Danis és Kalmár, 2011). Például, amikor dementorok támadják meg őt és unokatestvérét a nyílt utcán, és annak ellenére, hogy korábbi negatív tapasztalatai miatt fél ezektől a lényektől, amik elszívják az embertől az örömet, mégis megvédi magukat az eddig megszerzett varázstudásával és azzal, hogy képes boldog emlékeket felidézni. A problémamegoldó képességének gyökere valahol az állandó optimizmusából fakad, ez pedig annak a poszttraumatikus növekedésnek az eredménye, amit a szerettei elvesztése nyomán tapasztalt meg. Minden gyászfolyamatból tanult valamit, ami által formálódott az identitása. Például, hogy a szülei azért haltak meg, hogy őt megvédjék, és ez a szeretetük megmásíthatatlan bizonyítéka, vagy, hogy Sirius, a keresztapja, aki az egyetlen élő családtagja volt és sokáig bújkálnia kellett, úgy halt meg, ahogy szeretett volna: harc közben. Cedric értelmetlen halála pedig fokozza benne a tüzet a küzdelemre, motiválja őt (Hook, 2006).

A könyvekben jó példa a szorongás és a félelem megjelenésére a mumus, ami az ingerelárasztásos technikával megmutatja az embereknek a legnagyobb félelmüket, vagy pont hogy szisztematikus deszenzitizációval Lupin, a teliholdkor vérfarkassá változó professzor, megtanítja Harryt, hogy legyőzze a dementorokkal szemben érzett félelmét. Lényegében ezen alapulnak a kognitív viselkedésterápiák a(Rippetoe, 2006).

Harry és a társas támasz

Harry csak társas kapcsolatai segítségével tudja átvészelni a viszontagságos hét évet a Roxfortban, hiszen ott van neki Dumbledore, a bölcs, Hagrid, a segítő, Hermione, a megmondó, Ron, a vicces (Proverzano & Heyman, 2006). Harry arra is megtanít minket, hogy tudnunk kell segítséget kérni, amikor szükséges. Nem muszáj minden helyzetet egyedül megoldanunk. Néhány csatát csak úgy nyerhetünk meg, ha félretesszük a büszkeségünket, és felvállaljuk, hogy ezt már nem bírjuk egyedül. Harry is sokszor tette ezt, például a Trimágus Tusa közben minden fordulónál segítséget kért, és ettől csak erősödött a szociális hálója.

Harry és a szeretet

Az utolsó szempont, hogy a szeretet nem múlik el. Ahogy Piton és Dumbledore beszélgetéséből is kiderül:

 „– Ennyi év után is?

– Örökké – felelte Piton.” (Rowling, 2008, 561. oldal).

 A könyv megtanít arra, hogy ahol egyszer szeretet volt, az nem múlik el sem az idő, sem a távolság hatására, és mikor újra találkozhatunk, talán még jobb lesz, mint előtte volt.

Hogyan is tud nekünk segíteni Harry a COVID-19 teremtette helyzetben?

Elmondhatjuk, hogy nagyon sokat tanulhatunk Harrytől, hiszen Rowling könyveinek olvasása önismereti szempontból - amire a karantén időszakot érdemes lehet felhasználni - nagyon hasznos. Egyrészt növeli az empátiás készséget, másrészt megismerhetjük a saját csecsemőkori kötődési mintázatunkat, ami kihat a felnőtt kapcsolatainkra. Harry fejlődési útja segíthet minket abban, hogy megtaláljuk az előremutató üzenetet a jelenlegi helyzetben is, hiszen megismerjük a történet által, hogy minden negatív történésnek van pozitív hozadéka, tanulsága. Az is kiderül, hogy félelmeink felvállalása és annak beismerése, hogy néha muszáj segítséget kérni, elkerülhetetlen ahhoz, hogy megerősödve jöjjünk ki ebből az átmeneti vírus által kialakított időszakból is. Épp ezért szükséges, hogy a nehézségek ellenére ápoljuk társas kapcsolatainkat, akkor is, ha csak online vagy telefonon van erre lehetőségünk, és ha azt is érezzük, hogy távolodunk, lazul a kötelék, vagy egyedül vagyunk. A baráti, családi kapcsolatok, a közös boldog emlékek jelentik a legfontosabb védelmi hálót a negatív életeseményekkel szemben. Ahogy Dumbledore mondta: „Az öröm mindig segít rajtunk, akkor is, ha teljes a sötétség, mert a sötétséget elűzi a fény.” (Rowling, 2002, 390.)

Keresőszavak: empátia, kitartás, alkalmazkodás, reziliencia, társas támogatás, Harry Potter, COVID-19, olvasás

Források:

1. Ainsworth, M. D. S., & Bell, S. M. (1970). Attachment, exploration, and separation: Illustrated by the behaviour of one-year-olds in a strange situation. Child Development, 41, 49–67.

2. Beers, M. J., & Apple, K. J. (2006). Intergroup conflict in the world of Harry Potter. In N. Mulholland (Ed.), Ben Bella Books psychology of popular culture series. The psychology of Harry Potter. Ben Bella Books. 39–51.

3. Danis, I. & Kalmár, M. (2011). A fejlődés természete és modelljei. In:Danis, I., Farkas, M., Herczog, M. Szilvási, L. (Ed.) A génektől a társadalomig: A koragyermekkori nevelés színterei. Biztos Kezdet kötetek. I. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Budapest.

4. Goodfriend, W. (2006). Attachment Styles at Hogwarts: From Infancy to Adulthood. In N. Mulholland (Ed.), Ben Bella Books psychology of popular culture series. The psychology of Harry Potter. Ben Bella Books. 81-98.

5. Hook, M. (2006). What Harry and Fawkes Have in Common: The Transformative Power of Grief. Goodfriend, W. (2006). Attachment Styles at Hogwarts: From Infancy to Adulthood. In N. Mulholland (Ed.), Ben Bella Books psychology of popular culture series. The psychology of Harry Potter. Ben Bella Books. 98-112.

6. Kaufman, G. F. & Libby, L. K. (2012). Changing Beliefs and Behavior Through Experience-taking. Journal of Personality and Social Psychology, 103(1), 1-19.

7. Linville, P. W. & Jones, E. D. (1980). Polarised Appraisals of Out-Group Members. Journal of Personality and Social Psychology, 38, 689-703.

8. Mar, R.A., Oatley, K., Djikic, M. & Mullin, J. (2010). Emotion and narrative fiction: interactive influences before, during, and after reading. Cognitive Emotions, 25, 818–833.

9. Proverzano, D. M. & Heyman, R. E. (2006). Harry Potter and the Resilience to Adversity. In N. Mulholland (Ed.), Ben Bella Books psychology of popular culture series. The psychology of Harry Potter. Ben Bella Books. 112-127.

10. Rippetoe, P. A. (2006). Defense Against the Real Dark Arts. In N. Mulholland (Ed.), Ben Bella Books psychology of popular culture series. The psychology of Harry Potter. Ben Bella Books. 292-307.

11. Rowling, J. K. (2002). Harry Potter és az azkabani fogoly. Animus Kiadó, Budapest, 390.

12. Rowling, J. K. (2008). Harry Potter és a halál ereklyéi. Animus Kiadó, Budapest, 561.

13. Vezzali, L.,  Stathi, S.,  Giovannini, D., Capozza, D. & Trifiletti, E. (2015). The greatest magic of Harry Potter: Reducing prejudice. Journal of Applied Social Psychology, 45(2), 105-121.
    
    

A képek forrása:

1-4. https://flickr.com (Hozzáférve: 2020.04.11.)