Önértékelésünk alakulása a szülői nevelés tükrében

Szerző: Hatvani Kata, 2020.04.24.

Egy negatív önértékelésű emberre jellemző, hogy nehezen veszi észre magában a jó tulajdonságokat, nehéz pozitívan értékelnie és pozitív érzelmeket táplálnia önmaga iránt. A negatív önértékelés pedig számos területre hatással lehet: összefügg a mentális egészséggel, az élettel való elégedettséggel, a stresszel való megküzdéssel, de az érzelmi stabilitásban és a szubjektív jólétben is szerepet játszik. Önértékelésünk már fiatal korban is formálódik, alakulása a szülői bánásmódra is érzékeny. Ebben a cikkben azt foglaljuk össze, hogy a nevelés miként befolyásolja azt.

A szülői bánásmód

Ahogyan szüleink neveltek és bántak velünk, a későbbi viselkedésünket jelentősen formálja (Lobanov-Budai, 2012). Egy kutatás (Richter, Eismann és Perris, 1994) szerint azok, akikkel szülei elutasítóan és büntetően bántak, hajlamosabbak a depresszióra. Emellett azt is kimutatták, hogy a szülő-gyermek közötti biztonságos kötődésnek védő szerepe van abban, hogy a későbbiekben egészségesek maradjunk (Kopp és Skrbaski, 2001). Ranschburg (1993) négy fajta nevelési stílust különít el:

1. Elhanyagoló: Olyan szülő, akinek hideg kapcsolata van gyermekével. A közeledésére is általában elutasítóan reagál. Nem állít fel merev szabályokat, sok mindent megenged.

2. Tekintélyelvű: Szintén elutasító a gyermekkel, viszont az előzővel ellentétben erős korlátozás jellemző a szülőre.

3. Megengedő: Szeretetteljes, harmonikus kapcsolata van gyermekével, emellett olyan szabályokat állít, amelyek rugalmasak, szükségszerűek és a gyermek igényeihez igazodnak.

4. Következetes: Egyszerre szeretetteljes és korlátozó szülő. Az ilyen szülőkre jellemző lehet a túlóvás, túlszeretés, túlgondozás.

A különböző szülői attitűdök más és másféle viselkedést váltanak ki a gyermekből, és befolyásolják annak későbbi látásmódját (Ranschburg, 2009).

Szeretet és harmónia

Elhanyagoló nevelés esetén a gyermek antiszociálissá és agresszívvá válhat, a tekintélyelvű szülő gyermeke pedig bizalmatlanná és szorongóvá, aminek oka a szülői viszonyulás kétértelműsége. A megengedő és következetes szülői attitűdöknél a gyermek jellemzően jobban bízik a külső világban (Ranschburg, 1993). Ebben az esetben a szülők többet dicsérik a gyermeket és kiemelik jó tulajdonságait is, ezért náluk jellemzőbb, hogy pozitívan értékelik magukat. Ranschburg szerint a négy nevelési stílus közül az első kettőben részesülők inkább azok, akik alacsony önértékeléssel rendelkeznek, míg az utóbbi kettőben nagyobb eséllyel alakul ki kiegyensúlyozott, pozitív önértékelés. Ez alapján láthatjuk, hogy elsődlegesen a nevelés érzelmi légköre, vagyis a gyermek felé közvetített szeretet mértéke befolyásolja az önértékelést. A korlátozás mértéke ezen a területen nem befolyásoló tényező (Lobanov-Budai, 2012): tehát azok, akikhez szüleik szeretetteljes, megértő, elfogadó módon fordultak, és megadták számukra a szükséges törődést, dicsérték őket, később inkább tudtak pozitívan tekinteni magukra. Abban az esetben, ha kiskorban azt tapasztalták, hogy ők nem fontosak, a későbbiekben is ez a gondolat élhet tovább bennük. Ilyenkor megjelenhet önmagunk hibáztatása, amiért ,,nem  szeretettek" és nem figyeltek ránk kellő mértékben – úgy a múltban, mint a jelenbéli társas kapcsolatainkban.

Ezt a gondolatot mások is alátámasztják: Bagdy (1996) szerint a személyiség megfelelő, érett működéséhez és fejlődéséhez szükséges a szülők szeretete és bizalma. Hangsúlyozza a gyermek személyiségéhez, igényeihez illő nevelési stílus fontosságát. Emellett egy olyan harmonikus családi közegre is szükség van, amiben a gyermek biztonságban érezheti magát, a szülők egyetértően és összhangban nevelik a gyermeküket.

Az önértékelés hatásai

A negatív önértékelés más területekre is hatással lehet: befolyásolja annak módját, ahogyan a stresszel megküzdünk, az általános hogylétünket, illetve, hogy mennyire vagyunk elégedettek a saját életünkkel (Topolski, Edwards és Patrick, 2004). Kisiskolásoknál az önértékelés és az énkép hatással volt az olvasási teljesítményükre, ami erősebb tényezőnek bizonyult, mint az intelligenciaszint (Burns, 1989). Tehát az önértékelés a teljesítményünket is nagyban befolyásolja már kiskortól kezdve.

Mit tehetünk a pozitív önértékelés érdekében?

Ahogyan szüleink neveltek, már nem tudjuk megváltoztatni. Viszont az segíthet, hogyha megkeressük a probléma gyökerét. A kiskorban tapasztalt bánásmód és értékelés átgondolása elindíthat minket egy fejlődési és önismereti úton. Ezáltal pedig felismerhetjük, miként befolyásolták ezek a tényezők a jelenlegi vélekedésünket, viselkedésünket.

Valamint, hogyha odafigyelünk a gyermek igényeire és hangsúlyozzuk a jó tulajdonságait, azzal azt erősítjük, hogy ő is értékes. Így hozzájárulhatunk, hogy kiskorban megtapasztalja, vannak jó tulajdonságai. Az önértékelése így pozitív irányt vehet, ami segít fenttartani a mentális egészséget is. Ha a szülő-gyermek viszonyban dominál a szeretet és a bizalom, az védőfaktorként szolgálhat a gyermek számára, ami elősegítheti az egészséges fejlődést, és megelőzheti a deviáns viselkedést is (mint például a szerhasználatot, amiről egy előző cikkünkben olvashattok bővebben).

Keresőszavak: önértékelés, szülői bánásmód, nevelés

Források:

1. Bagdy, E. (1986). Családi szocializáció és személyiségzavarok. Budapest, Tankönyvkiadó.

2. Burns, R. B. (1989). The self-concept in teacher education. South Pacific Journal of Teacher Education, 17(2), 27-38.

3. Kopp, M. & Skrabski, Á. (2001). Magatartás és család. Új Bioetikai Szemle, 7(4), 1–25.

4. Lobanov-Budai, É. (2012). A szülői nevelési stílus és az önértékelés kapcsolata a serdülők egészségmagatartásának tükrében. Acta Sana, 7(2), 42-43.

5. Ranschburg, J. (1993). Szeretet, erkölcs, autonómia. Budapest: Integra-Projekt Kft.

6. Ranschburg, J. (2009). Nevelés vagy genetika? Előadás a Nyitott Akadémia Pódiumon. Budapest, 2009. december.

7. Richter, J., Eisemann, E. & Perris, C. (1994). The relation between perceived parental rearing and dysfunctional attitudes in unipolar depressive inpatiens. Clinical Psychiatry and Psychotherapy, 28, 82–86.

8. Topolski, T. D., Edwards T. C. & Patrick, D. L. (2004). Towards youth self-report of health and quality of life in population monitoring. Ambulatory Peciatrics, 4, 7-16.

A képek forrásai:

1. https://www.pexels.com (hozzáférve: 2020.04.15)

2. https://www.pexels.com (hozzáférve: 2020.04.15)

3. https://www.pexels.com (hozzáférve: 2020.04.19)

4. https://www.pexels.com (hozzáférve: 2020.04.18)